Az affiliate jelenleg és a későbbiekben is ideális forrása lesz a megrendeléseknek

Az affiliate jelenleg és a későbbiekben is ideális forrása lesz a megrendeléseknek

A járványhelyzet miatt nagyon sok bolt zárt be vagy korlátozta nyitvatartási idejét az utóbbi hetekben, ez pedig azt eredményezte, hogy megnőtt az érdeklődés az online vásárlás iránt. Sőt, még azon boltok esetében is, amelyeket nem érintenek a korlátozások. Ezt a Dognetnél is érzékeljük, ugrásszerűen növekedtek a megrendelésszámok, adott szegmenstéol és webáruháztól függően akár 15-50 %-kal is. Interneten vásárolnak most azok is, akik ezt eddig elutasították, vagy csak nagyon ritkán vették igénybe.

A jelenlegi helyzetben pozitívumot jelenthet, hogy a boltok újranyitása és a megszokott nyitvatartási rend visszaállása után ezen vásárlók közül jó eséllyel sokan maradnak majd az online vásárlásnál.

A másik oldalt nézve azonban nagyon sok webshop küzd a termékek elérhetőségével és a kiszállítással. Mindkét esetben különböző intézkedéseket hoznak, mint például a szállítási idő meghosszabbítása, a kínálat és befektetések korlátozása. Sok vállalat esetében foglalkozik már a vezetőség költségcsökkentéssel, a befektetések átszervezésével, ide értve az online hirdetésekre fordított költségek átértékelését is.

Akár még jobban szeretnéd kihasználni a kereslet növekedését, vagy épp fordítva, gondjaid vannak a logisztikával, az affiliate marketing mindkét esetben ideális megoldást és a költségszabályozás biztonságát nyújtja Neked.

Hogyan alakulnak várhatóan az online reklámba fektetett költségek?

Az Acomware ügynökség adatai szerint az online hirdetési kiadások 42%-kal estek vissza, és ez várhatóan akár 65%-ra is csökkenhet. Ez azonban az affiliate-et nem érinti. A Dognetnél nem érzékeljük a kampányok korlátozását, sőt, épp az ellenkezője történik. Kivételek ez alól az online gyógyszertárak, akik a kétszeresére nőtt keresletet nem bírják lefedni. De még itt is – annak ellenére, hogy a reklámköltéseiket csökkentik a többi csatornán – affiliate kampányaik továbbra is elérhetők, mindössze a helyzetre való tekintettel kisebb vagy nagyobb korlátozásokkal.

Az Acomware cseh nyelvű cikke itt érhető el.

Miért számít az affiliate optimális forrásnak jelenleg is, és miért látjuk úgy, hogy ez így is marad?

Például a PPC-vel vagy az RTB-vel szemben az affiliate során csak a valóban megvalósult konverzióért (itt épp eladásért) fizet a hirdető. Tehát, ha az ügyfél végül nem fizeti ki a rendelést, bármilyen oknál fogva, az affiliate partnereknél elhelyezett reklám a hirdetőnek nem kerül semmibe. Tehát a reklámmegjelenítést és a webshopra irányított forgalmat hirdetőként továbbra is ingyen kapod, és biztos lehetsz abban is, hogy a megrendelés költségei sem lépik túl az előre meghatározott mértéket.

Ráadásul, a Dognetnél adott időszak végén számlázunk, nem kell előre feltölteni havi keretet. Tehát a hirdető akkor fizet, amikor már a megrendelésekből származó bevétel java beérkezett hozzá. Gyakorlatilag az affiliate önmagát finanszírozza, anélkül, hogy hatással lenne a cash flowra. El tudod képzelni, hogy például a Google-t megkéred, hogy az elhasznált kreditet térítse vissza, mivel a készlet harmada nem elérhető vagy a raktárban dolgozó munkatársak munkaképtelenek? Vagy azt, hogy csak akkor fizetsz, amikor a vásárlód már fizetett?

Bármelyik helyzetben is vagy most, és nem vagy biztos abban, hogyan tovább az affiliate-el, fordulj hozzánk bizalommal telefonon vagy írásban. Több forgatókönyvünk is van, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve a lehető legjobb megoldást kínáljuk hirdetőinknek. Ezzel lehetővé tesszük, hogy továbbra is új megrendeléseket szerezz ellenőrzött akvizíciós költségekért cserébe.

Sok sikert és kitartást!

Juhász Szabó Csilla

Affiliate Manager for Hungary

Affiliate marketing webáruházak számára
INGYENES E-KÖNYV

Affiliate marketing webáruházak számára

Már csak egy lépésre vagy az e-könyvtől, amelyben rengeteg hasznos információt találsz az affiliate kampányod helyes beállításáról és működéséről

További érdekes cikkek

Milyen hirdetők találhatók meg nálunk?