Kiállításon és konferencián mutattuk be affiliate hálózatunkat

Kiállításon és konferencián mutattuk be affiliate hálózatunkat

A 2019-es év mozgalmasan indult nálunk, januárban és februárban is találkozhattatok velünk Magyarországon. Január 24-én Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényén Budapesten, az Ecommerce Expo 2019 kiállításán vettünk részt. Február 12-én pedig az Ecommerce Hungary Évindító Konferenciáján voltunk jelen nem csak kiállítottunk, hanem előadást is tartottunk az affiliate marketingről.

Ecommerce Expo 2019

Az Ecommerce Expo 2019 Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi eseménye: profi szervezés, több mint 2000 résztvevő, több mint 55 kiállító és 40-nél több előadás és workshop várta az érdeklődőket. És ez nem túlzás! A negyedik alkalommal megrendezett expora rengetegen látogattak el, és nagy örömünkre nagyon sokan érdeklődtek hálózatunk, és maga az affiliate marketing iránt. Standunkon a hirdetőknek szóló kiadványunkkal vártuk az érdeklődőket, és egy névjegykártyáért cserébe energiaitallal és cseh sörrel is kínáltuk őket. Nem volt olyan perc, hogy unatkoztunk volna, több száz könyvet szétosztottunk, és több száz kérdést megválaszoltunk a nap folyamán.

Forrás: Ecommerce Expo

Az Ecommerce Expo egyik legnagyobb hozadéka számunkra az, hogy nem csak potenciális hirdetőkkel volt lehetőségünk találkozni, hanem olyan személyekkel is, akiket a közeljövőben akár partneri hálózatunkban is viszontláthatunk majd. Mivel az esemény nem csak a „nagyokra” fókuszál, hanem a kis- és középvállalkozókra is, így nem csak a hirdetői oldal képviseltette magát. Ahogy azt a múlt októberi HotDognet meetuponkon is leszűrtük, Magyarországon az affiliate marketinget a hirdetői és partneri oldalon is „újra kell indítani”. A lehetőség adott, az emberek – hirdetők és partnerek egyaránt – érdeklődők, mi pedig tovább dolgozunk azon, hogy még több segédanyaggal támogassuk leendő és meglévő magyarországi hirdetőinket és partnereinket!

Ecommerce Hungary Évindító Konferencia

Az Ecommerce Hungary 2019. február 12-én rendezte meg évindító konferenciáját a magyarországi e-kereskedelmi szektor képviselői számára. A rendezvény fő célja az volt, hogy képet adjon a 2018-as év második felének történéseiről, eredményeiről, és segítséget nyújtson az új üzleti év megtervezéséhez. Az egész napos rendezvényen kiállítóként és előadóként vettünk részt.

A konferencia idén az „Új ajtókat nyitunk” címet kapta, az előadások egyik fő témája a külföldi piacnyitás volt. Ehhez a témához kapcsolódtunk mi is előadásunkkal, Dávid arról beszélt, hogy milyen jól tudja segíteni az e-kereskedő crossborder tevékenységét az affiliate együttműködés. Hogy ne csak általános mondatokról szóljon az előadás, hanem kézzel fogható eredményeket is mutassunk munkánkról, ügyfelünk, a 4Home általunk menedzselt affiliate kampányáról beszéltünk az előadás során. Köszönjük a lehetőséget az Ecommerce Hungary csapatának!

Puha Dávid – forrás: Ecommerce Hungary

A konferencia viszonylag szűk körű rendezvény volt, olyan piaci szereplőkkel, akik pontosan tudják, hogy mit szeretnének, és azt milyen eszközökkel tervezik elérni. Érdekes tapasztalat, hogy az affiliate marketinget, mint eszközt ismerik a hirdetők, viszont még mindig bizonytalanok vele szemben a magyar piacot illetően, kevesen indítanak affiliate kampányt. Dolgozunk rajta, hogy ezen változtassunk, hisz akár a 4Home esetében is, az elért konverziós számaink magukért beszélnek.

A szervezők tartalmas előadásokkal várták a résztvevőket, a teljesség igénye nélkül szó volt a tavalyi Black Friday forgalmi adatairól, az új piaci trendekről, a kerekasztal beszélgetések során pedig boncolgatták azt is, hogy valóban közeledik-e egy újabb gazdasági válság, és milyen kihívások várnak majd a 2019-es évben az e-kereskedőkre. A hazai előadók mellett a Facebook és a Google képviselői is jelen voltak.

Az előadások közül nekünk is sikerült néhányat meghallgatnunk, pár érdekes gondolatot megosztunk most cikkünkben is.

Madar Norbert – forrás: Ecommerce Hungary

Madar Norbert, a GKI Digital tanácsadója izgalmas statisztikai adatokat mutatott be „Mi van a számok mögött?” előadásában. A 2018-as adatok szerint javult Magyarország gazdasági helyzete, és ezzel együtt a lakosság fogyasztási kedve is. Az átlag kosárérték az elmúlt évben 11 000 Ft volt, az átlagos vásárlási tendencia pedig 12 alkalom/év. Az online vásárlások során a vásárlók 60%-a inkább a készpénzes fizetést választotta, ez talán abból is adódik, hogy az átlag vásárlói életkor 49 év körül van Magyarországon (kevésbé bevállalós, idősebb korosztály). Szó volt a Black Friday eredményeiről, valamint beszélt a várható 2019-es trendekről is. És hogy milyen lesz szerintük a jövő online vásárlója? Ilyen: telefonról, applikáción keresztül vásárol, személyre szabott ajánlatokat kap, gyorsan, egyszerűen és olcsón szeretne vásárolni, fontos számára mások véleménye, és keresi az új típusú tartalmakat.

Ivana Pograncic – forrás: Ecommerce Hungary

Ivana Pograncic, a Facebook képviselője arról beszélt, hogy a digitalizációval együtt a lehetőségek is kinyílnak mindenki számára: a lokális (helyi) fogalom helyét felváltja a globális, és ha valóban sikeresen szeretnénk lenni, ott kell lennünk, ahol a vásárlóink is vannak. Facebook marketing és Marketplace esettanulmányokon keresztül mutatta be a közösségi platform adta lehetőségeket.

František Štrupl – forrás: Ecommerce Hungary

František Štrupl, a Google képviselője előadásában azt fejtette ki, miért is jó a magyar piac Közép-Európában: a cseh és a magyar piac összehasonlításán keresztül mutatta be az eddig kihasználatlan lehetőségeket. Feltette a kérdést, hogy vajon mi az oka annak, hogy a cseh online piac ilyen mértékben nyit a magyar felé, visszafele azonban ez nem működik. Érdekes volt látni a két piac közötti különbségeket. Míg a cseh piacon az online vásárlás iránti elkötelezettség 74%-on áll, addig Magyarországon mindössze 49%-on. A magyar online vásárlók 25%-a Magyarországon él, és Budapest adja a forgalom 36%-át. Az utóbbit előnyként említette az előadás további részében, azzal együtt, hogy a két piac geográfiai szempontból is közel fekszik egymáshoz, a magyar piac fejlődő- és növekedésképes, valamint nyitottak az új trendekre és technológiákra. Hátrányként jelölte meg a nyelvi különbségeket, a magyar vásárlók árérzékenységét, valamint azt, hogy kevésbé bíznak még mindig az e-kereskedelemben. A magyar vásárlók még mindig előnyben részesítik a hagyományos vásárlást, és fontos számukra a személyes kapcsolat.

Juhász Szabó Csilla

Affiliate Manager for Hungary

További érdekes cikkek

Milyen hirdetők találhatók meg nálunk?